176 - február 19-ével benyújtva

Hát hol is kezdjem...

Az utóbbi 2 hétben különböző papirok beszerzéséről szóltak a napjaink, beleértve Zsolti apukájának anyakönyvi kivonatát is, ami a Zsolti és nagybácsija közti ronoki kapcsolat bizonyitása miatt volt szükséges.. Zsolti 1982-ben az akkori Jugoszláviában született, egy városban, ami most Szerbiához tartozik, de apukájának a családja  Horvátországban él. Tehát nekünk Zsolti apukájának horvátországi anyakönyvi kivonatára volt szükségünk. Gyorsabbnak gondoltuk, hogy mi magunk menjünk le érte Horvátországba, mint hogy megvárjuk, mig postán felküldik, ezért csütörtök reggel fogtuk magunkat, beültünk az autóba és irány Horvátország. Mivel a gps nem volt nálunk, ezért bepakoltuk a mobil internetet és a kis Lenovo Ideapademet, hogy majd annak segitségével találjunk Mohács mellé a család régi barátjához, majd onnan menjünk tovább Horvátországba. Igenám, csakhogy az autóban a gép bekapcsolása után szembesülnöm kellett a ténnyel, miszerint az autóban olvasás és térkép nézegetés még mindig nem mentes a rosszullétektől, de egy rövidebb hiszti után Zsoltinak sikerült lenyugtatnia (kinek, ha nem neki :)) és meggyőznie arról, hogy ügyes leszek és láss csodát, ügyes is voltam: amig működött a mobilinternet még facebookra is kipostoltam, hogy merre tartunk (pedig nem szokásunk, de ez most jó apropónak bizonyult), illetve mailt irtam anyukámnak, na és persze néztem a google térképet.
Ezután Paks és Dunaújváros között valahogy megszakadt a kapcsolat és nem akart visszajönni. Ekkor jött a B terv, a nyomtatott térkép. Hát be kell vallani, hogy nem olyan részletes mint a gps és nem lehet zoomolni sem, de sikerült épségben megérkeznünk Mohács mellé, ahol krumplilevessel és mangalicából készült takartos káposztával vártak bennünket. Nézegettük vendéglátóink fényképalbumát Ausztráliáról (2-szer voltak Zsolti nagybácsijánál látogatóban), meséltek magukról, unokákról, majd pedig hogy még sötétedés előtt leérjünk Horvátországba el kellett, hogy induljunk.
A térkép már fele annyira sem volt részletes, mint a magyar oldalon, úgyhogy egyszer rossz irányba is fordultunk, de még időben észrevettük. Miután meglátogattuk Zsolti nagymamájának a sirját, elindultunk hazafele.
Zsolti egy évvel ezelőtt járt Pécsett egy tárgyalás okán, és akkor hazafelé menet Paks környékén megálltak egy halászcsárdában, ahol emlékezete szerint nagyon finom harcsapaprikást evett. Hát annyit beszéltünk már róla a visszaúton, hogy alig vártuk, hogy elérjünk Paks környékére és belefussunk abba a csárdába. Kiderült Dunakömlődön van a neve pedig: Dunakömlődi Halászcsárda - ilyen egyszerűen. Alig volt szabad hely, talán két asztal volt üresen, helyet foglaltunk és megkérdeztük, hogy melegételutalvánnyal lehet-e fizetni. A pincérnő készségesen válaszolta, hogy természetesen lehet, de ebben az esetben nem tudják biztositani az 50%-os kedvezményt. Bambán egymásra néztünk, hogy milyen kedvezményt, mire a pincérnő: ma Torkos Csütörtök van. Hohóóó :) felcsillant a szemünk, hiszen 2 héttel ezelőtt vagy 15 helyre telefonáltam, hogy valamelyik kedvenc pesti helyünkre próbáljak asztalt foglalni, de nem sikerült, és mérgelődtem, hogy mindig lecsúszunk róla, mert soha nem szerzünk tudomást időben arról, mikor kerül megrendezésre. És akkor tessék... :) Mondanom sem kell, kellemes befejezése volt ez a vacsora a kis utunknak, habár... még mindig előttünk volt 114 km és egy scannelés, hogy még pénteken megkapják Ágnesék a szükséges dokumentumot.

Pénteken kaptunk egy mailt Timeától (Ágnesék új munkatársától, akivel már több mint két hete értekezünk), hogy aznap, tehát február 19-én be lett nyújtva a 176-os vizumkérelmünk. Ezazzzzz, első kör letudva! :)
Igaz, rögtön utána kaptunk még egy mailt, hogy hiányzik egy-két fontosabb infó a nagybácsi részéről a sponsorship elintézéséhez, úgyhogy azt még pikk-pakk megszereztük, és ma már megkaptuk a visszaigazoló mailt is, hogy minden rendben.
Annyit még tudni kell, hogy 4 anyakönyvi kivonatra volt szükségük összesen: Zsoltiéra, az enyémre, Zsolti apukájáéra, illetve nagybácsijáéra. Ágnesék egyszerűbbnek tartották egy ottani forditóirodával intézni a forditást, ami egyenként 88 AUD-ba került, tehát összesen 352 AUD-ba, de egye-fene, igy legalább tényleg problémamentesen zajlott az egész. Illetve még mindig zajlik, mert mikor először átutaltuk az összeget, Zsolti kapott egy értesitést a banktól, miszerint nem egyezik a bankszámlaszám és a cégnév, ezért visszautalják a pénzt. Ezzel megint vesztettünk pár napot. Közben irtunk a forditóirodának, hogy nézzék meg, mi lehet a gond, két nappal később megirták, hogy az volt a probléma, hogy ők nem tudták, hogy mi a tengerentúlról utalunk, igy más adatokat kellett volna megadniuk...holnap ha minden igaz, most már meg is kapják a pénzt, addig is, a mai nap folyamán elküldjük nekik a netes átutalásról szóló bizonylatot.

Hát szóval igy állunk :) Kezd egyre izgalmasabb lenni :) Most Ágnes csütörtökig szabadságon van, de utána beszélni szeretnénk vele, hogy hogyan tovább a munkáltatói vizummal.

Még annyi: minden nap meglessük, hogy hányan és hogy honnan olvastok bennünket. Akár publikusan, akár anonim teszitek azt, remélem érdekesnek/hasznosnak találjátok a blogunkat!