Hát ezt a csodát muszáj megosztanom veletek, bár tudom, hogy egyszerű kaja!
Szóval az úgy kezdődött, hogy Zsoltival munkából hazafelé menet agyaltunk, mit főzhetnénk vacsira, amiből jó esetben maradhatna és vihetnénk belőle munkába is.
Hétvégén kaptam nővéreméktől osztrák biokrumplit, úgyhogy adott volt, hogy ebből kell valamit kihozni. Megálltunk a zöldségesnél és akkor jöjjön, mi kerekedett ki belőle:
Hozzávalók:
krumpli (nem tudom mennyi :))
1 padlizsán
1 cukkini
1 doboz gomba
1 vöröshagyma
6 db tojás
150 g friss spenót
250 g sajt
A krumplit megfőztem, tojást feltettem főni, közben Zsolti megpucolta (esetleg hámozta, kinek melyik tetszik :)) és kb. 1 cm vastagságúra felszeletelte a gombát. Míg utóbbit feltettem a tűzhelyre, hogy ne a sütőben eressze ki a levét, felszeleteltem a padlizsánt és a cukkinit is. Zsolti volt a hagyma felelős. A spenótot megmostam és széttépkedtem, majd amikor mindennel elkészültünk a következő sorrendben pakolgattam a zöldségeket:
jénai aljára krumplit, rá cukkinit, erre a tojást, majd megsóztam, erre jött a spenótlevél, majd a gomba és a hagyma, egy réteg tejföl és sajt. Majd kis cukkini, és a maradék padlizsán, paradicsom, spenótlevél, gomba és hagyma, majd megint a tojás és a kevés só, tejföl és kis sajt. Erre már csak a krumpli került újabb adag tejföllel és sajttal. Nyammm.
Mondjuk ha tehetném, a padlizsánt kihagynám belőle, mert fura volt, irritálta a nyelvem - néha szokta, de mivel szeretem, erről mindig megfeledkezem.
És a képek:
2 megjegyzés:
látom már megint alkottatok:)
nyamm...kár, hogy én nem kaptam belőle:(
Ha minden igaz épp velem telefonáltál a zöldségesnél, akkor picit én is részese voltam:)
Megjegyzés küldése