2011/04/23

így telt a szombati napunk

Reggel elmentünk egyet sétálni, már nem is tudom, merre csak mentünk, beszélgettünk. Utána munkát kerestünk, én beadtam a jelentkezésem a David Jones-hoz és a Myer-be is - szakmába vágó munkát ugyanis addig, míg nem tudom, pontosan hány órakor is végzek a suliban, kár is lenne keresni, plusz a sulim mellett van egy nagy bevásárlóközpont, a Queen Street Mall (itt megnézhetitek), ahol csomó üzlet van (köztük a fent említett 2 is), és talán az elején a legegyszerűbb ott lenne valami munkát találni. Ha tényleg 3-kor végzek  majd a suliban, irodába nem fogok tudni elmenni 2 órát dolgozni, marad az ilyesmi, na de majd még meglátjuk, hogy lesz, mint lesz.

Kicsit később elmentünk bevásárolni, ahol fotóztam is nektek párat. Nem tudom, hogy itt szabad-e, otthon ugye tilos, de Emő tegnap feltett csokinyuszis fotói megihlettek engem is :), úgyhogy megosztok veletek pár gyöngyszemet. A minőség nem a legjobb, mert telefonnal lett fotózva, ezt nézzétek el nekem :)

Konzervbe csomagolt Nesquik:


A koncentrátumból készült gyümölcslevek első ránézésre öblítőnek néznek ki, nem árt vigyázni :)


Ugye az nem újdonság, hogy itt, csakúgy mint Londonban, hozzá lehet jutni az alapvető gyógyszerekhez a szupermarketekben. Na de hogy Coles (mint pl. otthon a Tesco) márkájú Paracetamol, vagy Aspirin is legyen, engem sokkolt :) (Valszeg ebből a képből semmit nem fogtok látni, de azért felteszem :))


A boltokban nem lehet kapni alkoholt, erre külön áruházak vannak, ilyen pl. az, ahova ma bort mentünk venni:


Az árakat egyébként hasonlónak mondanám. Van, ami drágább, de sok dolog van, ami olcsóbb... Plusz nagyon sok akció van, de ezt már otthon is kezdik átvenni az élelmiszer áruházak...És persze sokkal nagyobb a választék, pl. a makro étrendet követőknek külön sor van fenntartva.

Egy kis példa: ma 2 db 220 g-os Diary Milk-es csokit 6 dollárért vettünk, mai középárfolyammal (195) számolva ez 1170 Ft. (igen, nálam a csoki a mérce :))
vagy pl. 5 db 1 literes Canada Dry-t, tonikot, Colát stb. 5 dollárért kapsz meg. (Nem vettünk, mert nem kell annyi cukor, a csapvíz egyébként is nagyon finom és sok teát iszunk - tejjel :)) A kenyeret nem hasonlítom, mert nincs olyan finom mint otthon, persze biztosan találunk majd ilyen-olyan pékséget, ahol lesz, de arrafelé egyelőre még nem vitt az utunk.

Miután hazaértünk és kipakoltunk, elmentünk megint sétálni egyet. Kb. egy órát sétáltunk, de fogalmam nem volt, hány km lehetett, úgyhogy megnéztem Google mapsen: 4.4 km. Szóval reggel lehetett akkor nagyjából 2.5 km, most 4.4 km, nem is olyan rossz. Most már csak futnunk fog kelleni elkezdeni, tervben van, de véletlenül mindig a papucsot vesszük fel, mikor kilépünk a házból és már nem fordulunk vissza, hogy átvegyük futócipőre :)

Mielőtt még megkérdeznétek, miért nem megyünk kirándulni, miért nem térképezzük fel a város többi részét még addig, míg el nem kezdődik a suli: Fay, Zsolti nagynénije megígérte, hogy ha visszajön Perthből, elmegyünk majd csomó helyre, és egy: addig legalább nem költünk buszjegyekre (mert hogy még az én diákom sem érkezett meg), kettő: van időnk munkát keresni, plusz a környéken is csomó szép hely van, nem vágyunk most annyira a város zajára, lesz még időnk és lehetőségünk rá bőven. :)

Hétfőn viszont elmegyünk a Magyar Házba, mert ott lesznek Ágiék, akikkel már régóta szerettem volna találkozni :), és akkor legalább most itt lesz az alkalom, plusz hátha összefutunk még olyanokkal, akiknek olvastam a blogját. Korábban már említettem, hogy csak azért, mert magyarok vagyunk, nem fogunk akarni magyarokkal barátkozni, de ha van ilyen lehetőség, és még úgysem ismerünk itt senkit, miért ne.

2 megjegyzés:

nikolett írta...

javallom hogy meg akar neptancolni is menjetek el ha van ra lehetoseg)))) mi az hogy nem baratkozni dehogynem kell azert neha a hazai szo es hang am masoktol is plane hogy nem csak 2 hetre mentetek

Zsuzsi & Zsolti írta...

látod, fogalmam nincs, hogy itt pl. van-e lehetőség néptáncolásra, de ha olyan szép vádlikat eredményez, mint amiket eddig láttam, akkor érdemes lenne kipróbálni :):)
egyébként jól éreztük magunkat, de az erről szóló bejegyzést már megszületett.