2011/06/24

sült csirke

Árpád ha főz, paprikás lesz belőle. Ami nagyon finom, de kezdjük kicsit unni :)
Persze mi azért változatosan főzünk, de már előre félünk, ha Árpád (hetente egyszer) kijelenti, aznap ő készíti a vacsorát :)
Mikor láttuk, h a BBQ-ra pakolja a csirkecombokat, megörültünk, végre nem paprikás :)

Ez lett a végeremény :)

Mondanom sem kell, hogy szakadtunk a nevetéstől mindannyian :) Bár elfogyott a csirke, de értelemszerűen több ment a kukába, mint amit megettünk, hiszen jó mélyre kellett mennünk ahoz, hogy ehető részt találjunk :)
De a saláta finom volt :)

Ja és persze ezt ellensúlyozva készítette Árpád a tegnapi krumplis tésztát - persze jó paprikásan. :) Kolbász helyett borjú húst pirított bele, illetve beletette a maradék párizsit, ami sokkal masszívabb mint otthon. Mondjuk ez utóbbit nem tudom, milyen elgondolásból tette bele, de hála a jó égnek nem volt már belőle sok, úgyhogy pl. a tegnapi vacsi alkalmával csak egyszer találkoztam vele a tányéromban :)

Még egy kép Zsoltiról, hogy lássátok milyen lelkesen várta a vacsit :)


Azt nem írtam, hogy amíg Zsolti tegnap ebédre tengergyümölcsei tálat evett, addig én csirke pie-t ettem görögsalátával. Nagyon fincsi volt, már ki voltam éhezve egy jó kis pie-ra.
Majd ha lesz saját konyhánk, meg kell tanulnom, hogyan kell készíteni.

2 megjegyzés:

agica írta...

Inkabb ilyen legyen a csirke, mint véres.:)

Zafi írta...

Én maradok a normál átsültnél :D. Olyan a kép mintha egy tál denevért BBQ-tatok volna :)