Zsolti is bejött a városba az utolsó napomon, hogy még járjunk egyet, illetve hogy együtt ebédeljünk Lillával.
Lilla már megint pörgött ezerrel, én nem is értem, hogy bírja ezt a tempót :) Egyébként a szülei egy év után most ugyanazon a napon repülnek haza, mint mi, 19-én, csak ők másik légitársasággal utaznak.
Mivel otthon nagyon-nagyon fognak hiányozni az itteni méretű sushi makik, ezért ezt ebédeltünk. Vettünk homárosat, garnélarákosat, lazacos-avokádósat és tonhalasat (ez utóbbi kettő a jolly joker, ez mindenhol finom és egyébként is a kedvenceim, az ebédszünetekben rendszerint őket választottam), és elég nagyok ahhoz, hogy pár óráig el legyünk velük. (Mivel már 3 óra körül járt, nem akartunk sokat enni, közel volt a vacsi.)
Kiültünk a postával szemben lévő Post Office térre :), és élveztük a napsütést, néztük az épületeket és elmélkedtünk, fog-e majd mindez hiányozni, ha otthon leszünk. Arra a következtetésre jutottunk, hogy bár hiányozni fog, azért nem teljesen úgy alakultak a dolgaink, ahogy azt elterveztük, így egyelőre még csak vágyódni tudunk aziránt, amit elterveztünk. Na jó, persze a város igen, hiányozni fog, és maga az AU lét is, de... értitek... :) Ez azért összetettebb. Mindenesetre ahogy már korábban is írtam, nagyon reméljük, hogy vissza fogunk tudni jönni, és azt is, hogy ez októberben meg is fog valósulni, mert egyhuzamba 4 telet már nem szeretnénk lehúzni :)
(Nem vagyok mérges a fotón, csak nagyon sütött a nap a szemembe :))
Mikor este hazaértünk már eléggé el voltunk fáradva, semmi kedvünk nem lett volna még főzőcskézni, úgyhogy nagyon örültünk Árpád ötletének, miszerint rendeljünk pizzát. A Pizza Caperstől rendeltünk, ők váltak be, de nagyon de nagyon :) És szerintem az alábbi kép meg is fogja magyarázni a miérteket. Hatalmas garnélarákok - nem úgy mint a Dominoban vagy a Pizza Hutban (ok, aláírom a Pizza Capersnél az ára is annyival több), de tényleg nagyon fincsi, és mivel otthon nem nagyon lesz esélyünk ilyen minőségű seafood pizzát ennünk (persze ha tudtok olyan helyet, ahol mégis, légyszi osszátok meg velünk is!!), ezért mindenképp élnünk kellett a lehetőséggel :) Hacsak nem megyünk vissza idén is Vrsarba Eri!!! :) Nem is lenne rossz a Fancitaban vacsizni minden második nap, ugye, ugye? :)




Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése