Ma reggel arra keltünk, hogy ismételten a vízumunk beadásának csúszásáról értesített bennünket az ügynökünk asszisztense. Még jó, hogy szeptember 15-e óta állítólag minden szükséges doksi náluk van...
Azaz pontosítok: a vízumunk beadása 2 részletből fog állni, az első lépéshez minden meg van, a másodikhoz már csak az erkölcsik hiányoznak.
Mivel minden második nap 2 nappal csúsztatják a vízumunk beadását, hiába kellene választ kapnunk a vízumunk első feléről a beadástól számított 2 héten belül, már előre gyűjtünk mindent, ami a második feléhez fog kelleni, hiszen tudjuk, mennyi idő míg átnézik a doksikat és azt szeretnénk, hogy azonnal lépni tudnánk, ha megjön a visszaigazolás a bev. hivataltól a vízumunk első felét illetően.
Szóval az asszisztens lány közölte velünk, hogy kell nekik még egy nap - kiváncsi vagyok, hogy holnap akkor végre beadják-e, és miután a múltkor megkértem, hogy nézze meg mégegyszer, mi kell a második feléhez, ma jelezte, hogy mégiscsak fog kelleni Angliából az erkölcsi bizonyítvány.
Mivel az adatlapon 10 évre visszamenőleg minden országot fel kell tüntetni, ahol 12 hónapnál tovább tartózkodtunk, nekem Szlovákiából, Magyarországról és Angliából kell bekérnem azokat. Kérdeztük már korábban is, hogy fog-e kelleni, akkor nem mondták biztosra, aztán azt mondták hogy nem, most pedig igen.
Még anno utánanéztem, hogy mennyi időbe telik, míg ki tudom kérni, és mivel rémlett, hogy nem egy hét és nem is kettő, elkezdtem számolni...hát nem voltam boldog.
Mindegy, reggel első dolgom volt, letöltöttem az adatlapot, megnéztem, hogyan lehet befizetni és megakadtam. Vagy csekken, vagy postán, vagy egy bankers draft nevű módszerrel, ami hasonlít a csekkhez. Mivel mi itthon nem használunk csekkeket, egy kicsit kétségbeestem. Arról nem is beszélve, hogy bár az adatlapon tisztán és érthetően fel van sorolva, hogy mit kell csatolni az igényléshez, ezzel kapcsolatban is akadtak kérdéseim.
Amit csatolni kell:
- kitöltött adatlap
- útlevél másolata
- egy fénykép
- és 2 darab hivatalos levelezés (csak a boríték nem elegendő), amin fel van tüntetve a jelenlegi lakcímem
- na meg persze a csekk, amit ugye nem tudtam, hogy hogyan oldhatnék meg
Írtam a rendőrségnek, ahol ezt igényelni kell (police good conduct vagy character certificate, esetleg police certificate-nek is hívják), és teljesen leesett az állam, hogy milyen gyorsan válaszoltak és milyen segítőkészek voltak.
Elmagyarázták, hogy a bankers draft hogyan működik és, hogy nálunk is kellene hogy legyen ilyen lehetőség a bankokban. Arra a kérdésemre, hogy ha bár most otthon élek a szüleimnél, de se számla, se semmilyen hivatalos levél nem érkezik a címemre, hogyan bizonyíthatnám, hogy tényleg ott élek, azt válaszolták, hogy elegendő, ha a szüleim nevére érkezett levelet csatolok (fordítással), illetve egy nyilatkozatot tőlük, hogy a lányuk vagyok.
Tettünk egy gyors kört a bankban, előbb az Unicreditben, ahol bár az ügyintéző életében nem hallott a bankers draft lehetőségről, de a fiókvezető hála a jó égnek igen, úgyhogy elkérték a telefonszámunkat, hogy menjünk nyugodtan haza, ők feltelefonálnak Pozsonyba és utána visszahívnak, hogy pontosan mi is lesz majd akkor a menete.
Ekkor írtam egy e-mailt megint a rendőrségnek, hogy a fordításokat kell-e hítelesíttetni közjegyzővel, illetve hogy akkor mi is pontosan az a cím, amit majd a csekken, ami bankers draft esetünkben :) fel kell tüntetnünk, mert hogy az nem egyezik meg a postai címükkel.
Erre a mailemre is rögtön válaszoltak, igaz most egy fickó és mondta, hogy elég, ha én fordítom le és elég csak nagy vonalakban, plusz egyébként is szlovákiai a line managere, úgyhogy ha valamit nem értenének, lesz aki lefordítja :) Vicces volt.
Ezután hívtak a bankból, hogy bemehetünk, kitölthetjük az igénylőt, vittük is magunkkal Marikát, Zsolti anyuját, mert hogy nekünk SVK-ban nincs számlánk, így tőlünk nem is tudtak volna honnan pénzt levonni (és csak így működik). Kitöltöttük, ezt most felküldik Pozsonyba, majd 1-2 napon belül Pozsonyból leküldik a csekket, amit majd beletehetek a borítékba.
Remélem, hogy ez így is lesz, mert a fiókban azt mondták, először csinálnak ilyet, nem tudják, hogy nem fognak-e valamibe belekötni a központban. Szóval ha minden meg lesz, feladjuk postára, míg az megérkezik, plusz 10-20 napig is eltart, míg ott postára adják, plusz míg megérkezik...Na szóval, egy kis idő...
Egyébként 35 fontba kerül.
Ja időközben, míg a válaszra vártunk az Unicredittől, bementünk a VUB-ba is megkérdezni (merthogy anyum ott vezeti a számláját), de ott senki nem hallott erről a lehetőségről.
Na de úgy egyáltalán nem unatkoztunk egész nap. Megkaptuk még reggel a formanyomtatványokat a vízumigényléshez, a második lépéshez (kellőképpen meg van már zavarodva mindenki?? :)), ami már elméletileg ki volt töltve az ügynökség által, gyakorlatilag meg tele volt hiányossággal és hibával. Szóval kinyomtattuk az unokatesómnál, hazajöttünk, elkezdtünk pirossal belejavítani, de rájöttünk, hogy olvashatatlan lesz, plusz nem is érdemes 40 valahány oldalt elkezdeni bescannelgetni, úgyhogy jött a megvilágosodás, szerkeszteni a pdf-et. Letöltöttük mindkettőnk gépére a foxit readert, és indulhatott a buli, na de persze sok-sok megszakítással, mert ugye közben rohantunk, intézkedtünk.
Este 7re végeztünk velük, írtam egy jóó hosszú mailt az ügynöknek, hogy milyen kérdéseink vannak még, illetve milyen észrevételeink, majd átmentem szüleimhez enni egy kis palacsintát abból az adagból, amit a nővérem rendelt holnapra, mert hogy megyek és meglátogatom őket :)
Na ott sem fogom magam kipihenni, de biztos jót fogunk szórakozni Ákossal :) Ugye, Vica? :)
Jáááj, de hosszúra sikerült ez a bejegyzés, nem is értem, hogy volt kedvem ennyit írni.
JA, azt mondtam, hogy ma olyan ideges voltam, és Zsolti szerint annyira elviselhetetlen (szerinte megfagyott körülöttem a levegő), hogy belém erőszakolt délután 2kor egy féldeci ágyas pálinkát.
Tudni kell, hogy én ugye nem nagyon iszom, de mivel láttam a kétségbeesést a szemében, gondoltam próba szerencse, és bejött. Mivel fél kiflin kívül semmit nem ettem egész nap és az is reggel 8kor volt, mire felértem a konyhába, hogy asztalhoz üljünk és ebédeljünk, már rityegtem rötyögtem :)
Na persze nem fogunk ebből rendszert csinálni, de azt is remélem, hogy már nem lesz még egy ilyen hektikus napunk a vízum körül.
Nah, elmentem aludni :)
1 megjegyzés:
Ezzel nem segítek a dolgon, tudom, de már engem bosszant ez az ügynök, h ilyen töketlen...Ha találkoztok majd vele piszkáljátok meg egy kicsit...:)
Megjegyzés küldése