2012/02/04

5 nap

Ez a számláló rettentően meg tud kavarni, ha bágyadtabb állapotomban kukkantok rá, ki tud ugrani a szívem a helyéről, hogy micsodaaaa? már csak ennyi? na de ehhez én mindig hozzá kell hogy adjak plusz egy napot, mivel szerdán csak ugye késő este indulunk, így délutánig még otthon leszünk.

Ma reggel jöttem vissza Pestről, tegnap délután vásárolgattam még egy-két dolgot, amit anyuméktól kaptam ajándékkép, és szerintem elég pofás nadrágokat sikerült beszereznem interjúkhoz, plusz egyet csak úgy nappali viseletre, meg egy pólót. Lányok, képzeljétek, pántnélküli top sehol nem volt kapható, sehol a Váci utcán, mindenhol voltam, 4 órán keresztül próbálgattam és jártam a boltokat, ami nálam nagy szó, mert nagyon nem szeretek próbálgatni, főleg nem mínusz 9 fokban, mikor bent meg plusz 25 van és le-fel kell vetkőzni, illetve ki-be járni a boltokból. Na de nem panaszkodom, csak leírtam :) Végül a Mango-ban sikerült beszereznem egy egyszerű fehér színűt, ráadásul az is már új kollekció volt, a tavalyiból már semmi nem maradt. Ingek abszolút nem voltak, csak hosszúujjúak és melegebb anyagból, úgyhogy feleslegesen nem akartam venni, na meg nem is voltak annyira csinosak. Na de ez annyira mellékes, mert nem erről akartam írni :)

Tegnap este Vica és Gyula kimentek egy órára lazítani, mi addig játszottunk Ákossal, na és persze néztünk este kb. 20 perc Kisvakondot is. Reggel is olyan jó volt együtt lenni Ákival, hogy ma úgy döntöttem itthon alszom (Zsolti már kitagad :)), úgyhogy most itt szundiznak a szomszéd szobában, úgyhogy reggel még jól meg tudom szorongatni őket :) Ebéd után viszont már mennek vissza Pestre, és már nem is fogunk tudni velük találkozni, úgyhogy egy kicsit nagyon szomorú vagyok emiatt, de megfogadtam, hogy a búcsúzásnál nem fogok sírni...nagyon :) Hát nem lesz egyszerű, de most még nem is akarok erre gondolni... Ja meg még délelőtt be kell iktatnunk még egy adag fényképezést is :)

Szóval ez az utolsó hétvégénk itthon ki tudja meddig...Jááj, ebbe sem megyek bele...
Viszont Lina, jut eszembe, vicces, hogy István is 8-án indul útnak, remélem ez egy szerencsés szám lesz mindannyiunknak (Eniék is velünk egy napon indulnak Perthbe).

Hogy a készülődésről is írjak pár szót. Még mindig nem tartunk sehol, értsétek: még a bőröndöket sem vettük elő. Ok, tavaly azért votl más, mert ki kellett ürítenünk a pesti albinkat, onnan hazaköltözni, itthon átszortírozni mindent, viszont a tényleges pakolás-rákészülődés 2 nap volt, a pakolás maga pedig kb. 3 óráig tartott, plusz másnap még pár óra...Valami azt súgja, idén nehezebb lesz kicsivel, de most már csak szombat délután vagy vasárnap délelőtt állunk neki. Ha indulásig nem hallanátok felőlünk, akkor kész idegbaj vagyok, és épp pakolok :) :)

2 megjegyzés:

Zafi írta...

Gondolom már izgultok :))))

Zsuzsi & Zsolti írta...

Már nagyon :) köszi, hogy írtál. majd várom a meghívót! és akkor hamarosan tali :)