Stradbroke Island

Mig Hamiltonban laktunk és 3 gigabytos pocket wifink volt, nem tudtunk képeket feltölteni, így gondoltam, majd akkor írok a kis kiruccanásunkról, ha már képekkel is bizonyítani tudom, hogy ott jártunk, de most meg megint annyi mindenről kellene írnom, hogy előre látom, nagyon el fogom kapkodni a bejegyzést.

Józsiék reggel 8-ra jöttek értünk, 9-kor már a kompon voltunk, amivel olyan 45-50 percig mehettünk Stradbroke Islandig. Autóval elmentünk egy pontig, majd onnan tovább már sétáltunk, elmentünk a Point Lookoutba, ahol gyönyörű kilátás nyílt a tengerre és a partra, majd pedig visszaültünk az autóba és lementünk a beachre. Persze ehhez tudnia kellett Józsinak, hogy mikor kezdődik az apály és mikor lesz dagály, mert ha nem készül fel az ember rendesen, vagy megfeledkezik az időről, akkor szépen ott maradhat a parton. Akkor 4WD-ztünk életünkben először (azaz 4kerékmeghajtásoztunk :)), szuper volt. Zsolti és én is kipróbáltuk, nagy élmény volt a tengerparton a homokban vezetni, miközben a víz hullámzik melletted.... Hozzá lehetne szokni, na. :) A parton aztán megálltunk egy kicsit, Józsi rögtön árnyékot produkált nekünk a szuperül felszerelt kocsijával (van benne minden, pl. hűtő - nem, nem hűtőtáska, ez rendes hűtő, ami persze nem úgy néz ki, de egész nap hűt rendesen, nem csak megtartja a hideget, vagy pl. nem szőnyeg van az autóban, hanem az egész padló műanyag vagy micsoda, hogy ilyen alkalmakkor, amikor partra mennek, ne kelljen utána fél napot porszívózni az autót, egyszerűen lapáttal ki lehet söpörni, és higgyétek el, nap végére minden tiszta homok volt, úgyhogy nagyon ki van ez találva :))

Szuper napunk volt, teljesen kikapcsoltunk. Emlékszem pl., amikor a parton ültünk, mint egy fényképezőgép, vagy egy kamera dolgozott az agyam, és nem a látvány fejembevésésével kapcsolatban (az már meg volt :)), hanem egyszerűen olyan ellazult állapotba kerültem, hogy ha Józsiékkal beszélgettünk, rájuk fókuszáltam, és semmi mást nem láttam, hallottam, ha pedig csend volt, akkor a tenger hullámait néztem, és hallgattam, és akkor meg teljesen megfeledkeztem, hogy többen vagyunk ott, hogy egy kis asztalnál ülünk, és sörözünk :) És ezt jó 1 óráig éreztem, idefókusz, odafókusz :) nagyon fura volt, de persze jó értelemben.

A partról kifelé menet volt egy kis izgalom is, már nagyon puha volt a homok, főleg ahhoz képest, amilyen akkor volt, mikor lejöttünk a partra, és hiába gyorsultunk fel és próbált meg manőverezni Józsi, beakadtunk a homokba. Közben el kezdtek sorakozni mögöttünk az autók, a víz már láthatóan magasabban volt, mint azelőtt, de persze nem pánikoltunk, mert Józsi rögtön mondta mi a probléma, lusta volt leereszteni a gumikat, hogy puhábbak legyenek, és ezért nem tudott az autó megbírkózni vele. Egyébként az ilyen esetekre is fel vannak készülve, nem csak lapát van az autóban, hogy ki lehessen ásni az autót :), hanem valami szerkenytű is, amit a kerekek elé kell tenni, és akkor nem a homokba kaparják magukat, hanem előre haladnak. Azt mondták, hogy még nekik nem kellett használniuk, de volt már arra példa, hogy ők segítettek ezzel kijönni valakinek.

Kicsit feltartottuk a sort, de senki nem bánta igazából, meg nem is volt több 15 percnél. Józsi leeresztette a gumikat, mi egy homokbuckáról néztük ahogy visszatolat és nekilendül, és kint is volt.

Még elmentünk a Brown Lake-hez, igaz már sötétedéskor, így nem tudtunk már jó képeket készíteni, de nagyon szép volt. A tó állítólag a körülötte lévő teafa leveleitől barna. Teafa-olaj tónak is nevezik.

6-kor már a kompon voltunk, 8-ra értünk  kb. haza, szuper nap volt, de meg volt a böjtje is ám. Annyira ellazultunk aznap és annyira kikapcsoltunk, hogy elképzelni nem tudtam, hogy nekem másnap munkába kell mennem, és aztán a hétfő reggelem elég sírósra sikeredett. Sírtam, mikor felkeltem, sírtam mikor elindultunk munkába, aztán végig a buszmegállóban, a buszon, munkába sétálva, sőt még bent a suliban is, addig amíg senki nem látta. Egyszerűen nem tudtam megnyugodni, haza akartam menni, mint egy nyaralás után.

Azóta már jobban vagyok :), de a család hiányát nem lehet megszokni, és nem feledteti el az sem, hogy milyen szép helyeket látunk. Mindig arra gondolok, hogy majd ide is és oda is elvisszük őket, ha kint lesznek :)