Kicsi Hyundai-unkat - amit itt leginkább hjandei-nek ejtenek :)) - szervizbe kellett vinnünk a szokásos ellenőrzésre. Zsolti hétfő reggel vitte el, és úgy volt, délután már mehet is érte. Odament, várt 1 órát, majd zárás előtt mondták neki, hogy sajnos ki kell cserélni a fék cilindert (vagy micsodát :)), és hogy majd hívják őt másnap, ha kész van. Másnap hívták is - azzal, hogy Sydney-ből kell rendelni az alkatrészt, és hogy jó esetben csütörtökre lesz kész. Igenám, csakhogy én akkor már kivettem a szabit 3 napra, hogy csüt reggel elmenjünk a dokihoz, utána pedig hogy rögtön jöjjünk a családhoz, akiknél 5 napig house sittelünk (de erről egy másik bejegyzésben), és bár a doki elérhető volt vonattal is, a ház ahova jönnünk kellett már nem, úgyhogy gondban éreztük magunkat így, mínusz egy autóval, az egyetlen autóval... Zsolti felhívta szerdán a szervizt, hogy ha nem lesz kész az autó, kérhetnénk -e egy kölcsön autót, és rögtön mondták, hogy persze, reggelre elintézik. Doki után el is mentünk érte, egy Holden Cruze-t, vagyis Opelt magyarul :)
Először megörültünk a lehetőségnek, hogy egy másik autót vezethetünk, de nagyon gyorsan rájöttünk, hogy hiába volt ugyanannyi km az autóban, össze nem lehet hasonlítani a miénkkel, már recsegett, ropogott, az automata nagyon lassú volt. Ok, persze tudjuk, hogy valószínüleg több 100-an vezették már az autót, ami sokat számít, de akkor is.
Ma reggel 8.30-kor hívtak, hogy mehetünk az autónkért, kifizettünk kicsivel több mint 700 dollárt, de ez csak az ellenőrzés díja volt, a szerelés szerencsére még épp garancia idő alatt történt, így spóroltunk 500 dollárt. Mondtam is Zsoltinak, hogy ha otthon is 700 dollárba kerülne az egyszerű ellenőrzés, valszeg messziről elkerülnék az emberek a szervízeket, de persze itteni keresetekhez képest ez még belefér...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése