utolsó nap a recepción

Hát végre ez a nap is eljött. Többen kérdezték bent a suliban, hogy szomorú vagyok-e és szinte gondolkodás nélkül rávágtam, hogy egy kicsit sem. Annyira de annyira jókor jött a váltás, Zsolti tudna mesélni, már tényleg az őrület szélén voltam ettől a munkától.

Biztos vagyok benne, hogy hasznomra vált ez az 1 év és 2 hónap. Sokat tanultam az emberekről, magamról, az iparról, de köszönöm, ennyi elég volt.

Emlékszem még, mikor sirva jártam be dolgozni - ok, ez csak az első 2 hét volt, de akkor minden reggel - volt hogy annyira sirtam, hogy a könnyeim lemosták a sminkemet

Hétfőnként nekem kellett tartanom az orientációt az új diákoknak, volt hogy 15-nek magyaráztam, de általában 35-40-nek, 40 percig non-stop. Tudom, nehezen hihető :), de akik jól ismernek, tudják, nem szeretek 5-nél több ember előtt beszélni, elpirosodom, elmegy a hangom, egyszerűen nem megy. A fősulin is mindig ezt  a területet fejlesztendő tréningekre jártam...
Szóval igy a végére, ezt már eléggé megszoktam (mondjuk azt is tudni kell, hogy a fele nem is értette amiről beszéltem :))

Ami nehéz volt: mindig a célkeresztben ülni, mosolyogni, még akkor is, amikor sírhatnékom volt, non-stop elérhetőnek lenni, miközben határidőre kellett teljesiteni az admin feladatokat.
Mivel minden nehézség ellenére ez sikerült, még több munkám volt, mindenki hozzám jött, mindenki engem akart. És persze mire hazajutottam, teljesen kimerültem/lemerültem és ezt szegény Zsoltinak kellett elviselnie :)
Most már nem tudok úgy elmenni boltba, postára, hivatalba, hogy ne arra gondolnék, mennyire sajnálom az ott ülő dolgozókat, és látom a szemükben, az arckifejezésükben azt, amit én is éreztem.

Na persze tudom, van ennél sokkal rosszabb munka is, nem sajnáltatni akarom magam, inkább csak kifejezni, mennyire örülök, hogy lezártult ez a szakasza az életemnek és most kezdődik egy új!

Már nagyon várom, izgatott vagyok, de persze izgulok is, hogy megfeleljek.

A mai reggelem a dokinál indult, elmentem a véreredményeimért, szerencsére minden rendben, rohantam a suliba, még lefuttattam egy-két reportot, kiszolgáltam egy-két diákot, válaszoltam pár telefonra aztán végre elkezdhettem file-olni a dolgaimat, meg post it note-okkal ellátni mindent, ezúton üzenetet hagyva az ottmaradottaknak :)

Nes-szel elmentünk ebédelni a Vapianoba, (ahol a bennünket kiszolgáló szakács egy nagyon jópofa fél ausztrál, fél filippino volt, és kb mindent tudott Budapestről) - Zsolti is csatlakozott hozzánk kicsivel később.
Aztán még maradt 1,5 óra hátra a suliban, elég pörgősre is sikeredett, és egy kérésem volt: nem érdekel, hogy lesz a torta vagy sem, hogy kapok -e valamit vagy sem, csak úgy időzítsék a búcsú összejövetelt, hogy ott lehessenek a tanárok is. 3.45-kor kellett elindulnom és ezt már előre jeleztem nekik, mert fel kellett vennem az autót a szervizben, ami 5-ig volt nyitva, és oda vonattal, illetve 20 perc séta után lehet eljutni. 3.35-kor még sehol senki nem volt. Láttam, hogy már előkészítették a tortát, de még senki nem volt ott.
3.40-kor szóltam nekik,, hogy nemsokára mennem fog kelleni, akkor összecsődítették az embereket, persze addigra már a kedvenc tanáraim hazamentek, ok, így is összejöttünk 20-an. Annyira volt időm, hogy mondjak egy rövid beszédet, majd mindenkit megölelgettem, odaadták az ajándékomat, megkértem őket, hogy egyenek a tortákból és szaladtam is :)

Nagyon sok kedves üzenetet kaptam a kollégáktól, legfőképp a General Manager-én lepődtem meg, aki azt irta, nagyon keményen küzdöttem a céljaim eléréséért, amiért büszke rám és én is az lehetek magamra.

Azért lesz egy-két kolléga akik hiányozni fognak, nem tudnám tagadni, de összességében boldog vagyok :)

Vasárnap összejövünk még pár tanárral Euroviziós dalfesztivált nézni :) és talán pénteken majd beülünk valahova munka után egy italra velük - majd meglátjuk, mikor végzek a munkában :)