Még áprilisban kezdett bennünk motoszkálni a gondolat, hogy ideje volna belevágni,és mélyebben belemerülni a vízumügyintézés rejtelmeibe.
Nem mondhatnám, hogy elsiettük a dolgot, olvasgattunk, érdeklődtünk, végül július elején kitöltöttünk egy esélyfelmérő tesztet két különböző bevándorlási ügynök honlapján is. Nem sokkal később - egész pontosan másnap - megjöttek az eredmények, jó eséllyel pályáznánk a skilled independent vízumra, de a szükséges 12O pontot épp hogy csak elérnénk. Ekkor gondoltuk, hogy ideje lenne személyesen is felkeresni egy ügynököt, hogy megérdeklődhessük, milyen lehetőségeink vannak, ha belevonnánk Zsolti ausztráliai nagybátyját is a vízumigénylésbe.
A találkozó 1 órát vett igénybe és 1O ezer forintba került. Nem mondom, hogy felesleges volt, de sok plusz információval nem szolgált. 2 hét gondolkodási időt hagytunk magunknak, beszéltünk a kinti rokonokkal és úgy döntöttünk, elkezdjük.
Mielőtt egyeztettünk volna az ügynökséggel, a biztonság kedvéért lecsekkoltuk, hogy bejegyzett ügynökökről van-e szó, felmentünk a MARA honlapjára és nicsak, nem voltak sehol. Pedig meg mertünk volna rá esküdni, hogy azok; úgy emlékeztünk, a weboldalukon is fel volt tüntetve, de nem; biztosan a sok oldal nézegetésében egy kicsit megzakkantunk. Ekkor a kint élő nagybácsi ajánlott egy ügynököt, aki kint él Brisbane-ben, teljes mértékig megbízik benne és nem mellékesen érti a dolgát, ügyes.
Szólt neki előre, hogy keresni fogjuk, ami meg is történt, és 3 hét alatt eljutottunk odáig, hogy aláírjuk a szerződést. Miután átutaltuk az összeget, elkezdtük összeszedni a szükséges papírokat.
Október 6-án elküldtünk minden dokumentumot, amire igényt tartottak, de mikor megkapták jelezték, hogy még pár dolog hiányzik. Szerencsére gyorsan megszereztük és elküldtük őket, így 28-án már írtak is az ügynökségtől, hogy előkészítették és benyújtották a jelentkezésünket a skill assessmentre.
November 19-én kaptunk egy mailt, amelyben az ügynökség továbbította a Vetassess
levelét, miszerint Zsolti esete egyedi elbírálásban részesül, mivel a diplomája nem fedte teljesen az elismertetni kívánt szakmának az elvárásait, de hogy ne ijedjünk meg, ez teljesen megszokott, nem jelenti azt, hogy tovább tartana a procedúra - és tényleg nem:
December 5-én megjött a pozitív válasz és ahogy vártuk, 5O pontot kaptunk Zsolti szakmájára. Időközben Zsolti nyelvvizsga eredménye is megjött, minden modult magasabban sikerült teljesítenie, mint az elvárt minimum, amit tudattunk is velük és most jelen pillanatban ott tartunk, hogy várjuk a válaszukat, milyen más dokumentumra van szükségük a továbbiakban, hogy haladjunk a vízumigénylés beadásával.
Választ még nem kaptunk, amit annak tudhatunk be, hogy az iroda vezetője most Európában tartózkodik, illetve hát a karácsony.
Továbbá tegnap a többi sorstársunk blogjait olvasgatva rátaláltunk egy teljesen új információra, amiről mi eddig még nem értesültünk: január elsejével a skill assessment részévé válik a JOB READY TEST. Bővebben addig nem szeretnék róla írni, amíg ki nem derül, hogy a mi ügyünket ez befolyásolja -e, és ha igen, mennyiben; ezért most megvárjuk, hogy válaszoljon az ügynökünk a tegnap megírt mailünkre és ha megtudunk valamit, írunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése