Ma reggel kaptunk egy mailt Ágnestől, miszerint az eredeti tervhez tartjuk magunkat, ezért csatolta a szükséges űrlapokat a family sponsored vízum (176) igényléséhez. Ránéztünk az órára, Brisbane-ben este fél7 volt és úgy döntöttünk, hogy azonnal felhívjuk Ágnest, és megkérdezzük tőle, hogy most akkor hogy is van ez, hiszen utoljára, mikor a nagybácsival beszéltünk, még abban maradtunk, hogy megpróbáljuk a 121-est (offshore ENS - munkáltató által szponzorált állandó lakosi vízum). Pár csörgés után fel is vették a telefont, mondtam, hogy ki vagyok és honnan hívok, de miután másodszorra sem értették a nevem (ehhez még anno Londonban hozzászoktam), úgy döntöttem inkább azt hangsúlyozom, hogy Magyarországról hívok. Kapcsolták Ágnest, akivel most először volt szerencsém személyesen beszélni.
Megnyugtatott, hogy a cél továbbra is a 121-es vízum, de addig is, amíg nincs minden lepapírozva a munkáltatóval (ami előreláthatóan 1-2 hónap) és nem intézzük el a szponzorációt, adjuk be a 176-osra a kérelmünket, hogy ne üljünk feleslegesen a papírjainkon. Amikor a szponzoráló céget jóváhagyják az ausztrál hatóságok, mindenféle pluszköltség nélkül átválthatunk 121-re. További előny, hogy ha már beadtuk az igénylésünket, onnantól számítva nem érintenek minket a vízumigényléshez kötődő (többnyire szigorító) szabályváltozások.
Ezen kívül a továbbiakra is fény derült:
- Job Ready Test - csak onshore vízumokra érvényes, bennünket nem érint
- Mind a két vízum esetében nekem 4.5-re kell teljesítenem az IELTS nyelvvizsgát
- Valóban kitolódott a GSM vízumok megszerzésének várható ideje, nem humbuk a 2012. decemberi dátum
Este Zsoltival kitöltjük az Ágnestől kapott, vízumigényléshez szükséges papírokat. Ebben olyan adatokat is meg kell adni, mint pl. az ezidáig nálunk előforduló mindennemű személyigazolásra szolgáló iratok azonosítószámai - ha jól emlékszem csak nekem 4, vagy 5 útlevelem volt idáig, de ha minden igaz az illetékes hivatalok vezetik ezeket az adatokat.
Amit már korábban is meg akartam írni, hogy eljött az idő, és 10 év után ismét kés alá feküdtem és eltüntettek rólam még további 3 anyajegyet, csak ezek most a törzsemet díszítették. Semmi komolyra nem kell gondolni, egyik sem volt kidudorodó, és kicsik voltak, mindegyik 5 mm átmérőjű vagy akkora sem, csak a színük változott meg az utóbbi időben, ezért gondoltam úgy, ideje megválni tőlük, főleg ha a továbbiakban Ausztrália a cél.
Mindenkinek ajánlom egyébként, hogy még most, mielőtt melegedni kezdene az idő, nézesse meg magát bőrgyógyászával és ha kétes pigmentfoltot találtok, vetessétek le!!!
Na de ennyit mára, remélem hamarosan újabb hírekkel tudunk majd szolgálni! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése