Nem tudom, hogy egyáltalán erről szabadna-e irnom, de nem birom ki, úgyhogy megismerkedhettek az én kis dilemmámmal.
Mivel előző munkahelyemen létszámstop volt, esély nem volt arra, hogy a hallgatói jogviszonyom megszűnése után gyakornoki státuszból átvegyenek főállásba, ezért 1 év után még decemberben megváltunk egymástól. Igenám, csakhogy mindez azt eredményezte, hogy most a maradék időre, mig még itthon vagyunk, munkát kell találnom. Na már most ha azzal kezdeném az interjún, hogy igazából nem kell velem sokáig számitaniuk, mert hamarosan AU-ba költözünk, azt hiszem hiába várnám a telefonhivást, igy ezt az infót el kell, hogy titkoljam előlük. Mit mondjak, nem a legjobb érzés, hogy igy, ezzel a tudattal járok interjúkra... Bár azzal vigasztalom magam, hogy sokan akár közületek is ugyanezt teszitek, csak azzal a különbséggel, hogy már a meglévő munkahelyen titkoljátok el a terveiteket. (Magammal rántalak benneteket is!!! :) :) )
Nem tudom, hogy 1-2 éve milyen volt a helyzet a munkapiacon, de sajnos nagyon pangás van, igy örülni kell minden lehetőségnek. Most felvennének egy poziba, ahol már voltam 2-szer próbanapon, és holnap megyek a harmadikra. Annyira nem tetszik a munka, de kell a gyakorlat, plusz a pénz, főleg, hogy ilyen kiadásaink vannak, na meg itthon sem szeretnék tétlenkedni, de van egy - két dolog, amivel egyáltalán nem tudok azonosulni és sajnos hogy ezt kell mondanom, de nehezemre esik jó képet vágni hozzá. Ilyen pl. az, ami most történt, kb. fél órája: éppen pihengettünk a tv előtt, én munkát keresve böngésztem a neten, mikor jött egy üzenet a mobilomra. Az egyik jövőbeli munkatársnő volt, hogy holnap este lenne egy üzleti megbeszélés, és arra gondolt a főnök, hogy jó lenne ha ott lennék. Normális esetben örülnék a lehetőségnek és annak, hogy egyből a mélyvizbe akarnak dobni, DE! Már a második próbanapomon kiderült, hogy a munkakörhöz az is hozzá tartozik, hogy 2 hetente hétvégén is kell dolgozni, amit pluszban nem fizetnek. Na erről és még úgy egyáltalán semmiről nem beszéltünk az én érdekeimet érintőleg, de már most este 10-kor kapom az üzenetet, hogy mit szólnék ha holnap este.... Csak én gondolom, hogy ez nagyon nincs igy rendjén? Mindegy, nem lehet válogatni, ezt kell szeretni. Meg egyébként is, kipuffogom magam és aztán meg tudok békülni a szituációval, csak kicsit nehéz.
Kicsit OFF TOPIC volt, igyekszem többet nem igy alakitani. Egyébként jól vagyunk, és alig várjuk, hogy már mehessünk végre :)
4 megjegyzés:
Hey,
Turj es vigadj otthon, hogy mar nem kell sokaig a kepuket nezned, de gyakorlat meg kell mindenhova!!! Csak ugyesen en 2 evig jopofiztam, de muszaly megelni valamibol es foleg a CV-be beleirni!
puszi!
Emo
köszi a biztatást! :)
Lehet, hogy tenyleg csak este ugrott be nekik, hogy jo lenne, ha ott lennel es nem akartak reggelig varni, nehogy tul keso legyen. Itt nalunk az en munkamnal is siman van ilyen, tok mindegy, hogy hajnal van-e vagy keso este. Neha ugy erzem, mintha ugyeletes lennek allandoan.:)
Lehet, hogy tul jo referenciat nem kapsz majd, ha koran "meglepsz".
Köszi Ágica! :)
majd ha már átláthatóbb lesz a helyzet, beszámolok, hogy állok :)
Megjegyzés küldése