Az utunkról

Az úton minden probléma nélkül ment, bár nagyon hideg volt. Hiába volt rajtunk Columbia pulcsi, alsótrikó, póló, takaró, sőt 2 takaró, mert kértünk még egyet, nagyon fáztunk. Ennek meg is lett az eredménye, ugyanis megfáztam, csütörtökön már a patikában kezdtük a napunkat. Semmi komoly, csak nátha, torokfájás, ami azóta átment hurutos köhögésbe. Persze nem csak a repülőgép, hanem az állandó légkondi is betett nekünk szerintem. Mintha félnének az emberek a melegtől: mikor megérkeztünk, egészen tegnapig 30 fok volt, bent a boltokban viszont 21-22 fokon hűtötték az embert. Nem jobb a helyzet nagybácsinál sem, azaz ezt mondhatom múlt időben, mert mióta látja, hogy beteg vagyok, és egyszer-kétszer titokban kikapcsoltam a légkondit :), szerintem észrevette és azóta a közös helyiségekben be sem kapcsolja.

A repülőút egyébként sima volt. A szárny előtti vészkijárathoz ültünk, ahol nem volt már előttünk ülés, tehát Zsoltinak annyi helye volt, amennyit csak akart. A wc is a közelben volt, így nem kellett mindig keresztül bukdácsolni az embereken, és a steward is mindig a közelben volt. :) Ahogy korábbi bejegyzésemben említettem, Zsolti már a Londonba vezető gépen rámtukmált egy gin-tonicot :), utána már nem nagyon mertem inni, bezzeg ő :) Na jó, csak egy-két pohárkával ivott, a vacsihoz viszont rendszeresen bort kért, így volt, hogy én is csatlakoztam hozzá. Ja, a kaja: semmi kifogásunk nem volt ellene, bár nem szeretjük a műanyagba csomagolt kaját, ezeknek teljesen rendben volt az íze. Ami érdekes volt, hogy amikor Singapurba repültünk, amikor is elég sokat sikerült aludnunk, angol reggelivel ébresztettek bennünket (ahogy kell, egy kis kolbászocska, egy kis tojás, egy kis gomba), felkapcsolták a lámpákat, majd mikor befejeztük a reggelit, elkezdtünk készülődni a leszálláshoz, ahol is bemondták: Singapurban délután 5 óra van :) Ettől függetlenül nem volt nehéz az átállás, bár tény és való, hogy fura egy dolog. Akkor lett volna a legjobb, ha a 9-kor Sydney-be induló gépen is tudtunk volna aludni, de mivel egyszer arra ébredtem, hogy a velünk szemben lévő széken beköti magát a steward, és kislámpával villog az emberekre, hogy maradjanak a helyükön, mert nagyobb rázkódás várható, annyira berezeltem, hogy nem tudtam visszaaludni és akkor még 4 óra volt hátra az útból. Zsolti ezt a részt, mármint a parámat átaludta, de jobban is tette, mert nem is volt semmi extra rázkódás.
Sydney-be hajnali 5-kor érkeztünk meg, 20 dollár ellenében áttaxiztunk a másik terminálra, és észre sem vettem, hogy a másik oldalon megyünk, míg be nem hajtottunk a körforgalomba - ugye a másik irányba. :)

Sydney-ben egyébként volt egy kis fennakadásunk, ugyanis indulás előtt nem néztük meg, hogy hány kilós csomagot lehet a Virgin Blue-nál felvinni a fedélzetre: 7 kg-ot, na már most nekünk 14-15 körül volt mind a kettő. Megkérdeztük, hogy mi a teendő: az egyik check-in pultos lány azt mondta, hogy a túlsúlyt kell kifizetni, a másik pedig azt, hogy az egész súlyt, vagyis 2x14x15 dollárt, mert hogy kilónként 15 dollár volt a dij.
Mivel Zsolti ausztrál dolláros számlájához nem volt kártyánk, a forintoson ennyi pénzt viszont nem hagytunk, elkezdtük kidobálni a dolgokat. Ami azért volt vicces, mert épp a fedélzeti csomagomba pakoltam be azokat a dolgokat, amiket semmiképp nem akartam, hogy elkeveredjen az út során. (Jah, azért nem tudtunk kombinálni a feladandó csomagjainkkal, mert azt már előre leadtuk Sydney-ben). Egy-két dologtól megszabadultunk, sport póló, filofax; a könyveket kézbe vittük be, kivettem a kis ideapadamet a táskából stb. Maradt 5 kg túlsúly, de akkor is azt mondták, hogy nem csak a túlsúlyt, hanem az egész csomagot ki kell fizetni. Ekkor Zsolti odament egy másik lányhoz, akinek támadt egy jó ötlete, szerzett nekünk egy vastag műanyag zsákot, és abba pakoltuk az 5 kiló felesleget, és csak ezt kellett feladnunk. A maradékot vihettük a gépre. Tudom, most nevettek, hogy ez nem jutott eszünkbe, de gondolhatjátok, 36 órája voltunk akkor már úton, és nem, nem fogott az agyunk :)

A csomgjaink mindenhova megérkeztek, semmi probléma nem volt velük. Úgyhogy összességében a fázáson :), és a fáradtságon kívül minden szuper volt.
Bárkinek ajánlani tudom!

ps: Na jó, mikor a nagy gépekről átszálltunk a Brisbane-be tartó járatra, azért meg tudtam lepődni, és szorítottam Zsolti kezét, annyira dobált a gép, de mikor elértük az "utazó magasságot", minden OK volt.