Pénteken este 6-ra jöttek hozzánk Csilláék. Zsolti még napközben felporszívózott, nekem már csak a fürdőszobát kellett kitakarítanom. A fiúk főztek, én addig e-maileket irkodtam, jó dolgom volt :)
Megvacsiztunk, Dominic megint kitett magáért, 2 isteni finom bort ittunk, és most megjegyeztük a nevét is:
Egy 2000-es Vasse Felix Margeret River Cabernet Sauvignon-t, illetve egy 1999-es Yalumba The Signature Cabernet Sauvignon and Shirazt. Vacsi után elmentünk megnézni az új Jake Gyllenhall filmet, a Source Code-ot. Nem volt rossz, csak a fagyi, amit a mozi alatt ettünk :) Ugyanis ki akartuk próbálni, milyen mozi alatt fagyit enni - lehet hogy otthon is már divat, de mi max a Puskinba jártunk le, ott meg nem volt, de szerintem jobb is :)
Szombaton reggel 10.30-kor jött értünk Fay, előtte még másfél órán keresztül csomagoltuk a szórólapokat. Elmentünk Ipswichbe, előbb körbejártuk a várost (képek az oldalsó linkre kattintva), majd elmentünk a Queens Parkba a Blues Festivalra. Nagyon jó volt az idő, élveztük a napsütést - igaz, délutánra már beborult.
Vettünk egy üveg bort - a nevére már nem emlékszem, pedig nagyon finom vörös bor volt, amit hűtve kellett inni. Otthon hagytam az ID-mat, úgyhogy először nem akarták elhinni, hogy már több vagyok, mint 18, de végül meggyőztük őket. Vicces volt :) Lehet, hogy csak közelebb kellett volna hozzájuk hajolnom, és észrevették volna :)
Vettünk rántott tintahalat, meg hasábburgonyát is - fincsi volt minden. Vicces volt látni egyébként, hogy milyen családi esemény volt ez a fesztivál, mindenki hozta a kis uzsonnáját, a piknik felszerelését, pokrócát, székét. Nagyon kellemes volt. Nálunk is bevezethetnék ezt, igaz ehhez több park is kellene.
5-re értünk haza, még 1.5 órát csomagoltuk a szórólapokat, vacsit készítettünk és aludtunk.
Ma reggel 3 órán keresztül jártuk a házakat, illetve a postaládákat :), gyorsan lezuhiztunk és elmentünk vásárolni. 2 órát voltunk a boltban, csomó mindent vettünk, 2-re értünk haza, és neki is álltunk az ebédnek.
Vettünk tengeri halat, amit egyszerűen megsóztunk, jól megfokhagymáztuk, Zsolti grillen megsütötte, plusz grilleztünk hozzá brokkolit és répát, és anyukám féle hagymás krumplit készítettem hozzá, amit kaporral szórtam meg, és isteni fincsi lett.
Most szülőkkel beszéltünk, közben kicsit ki akartam pucolni a gépem, és véletlenül letöröltem róla a wireless és minden féle net alkalmazást, úgyhogy Zsolti gépéről le kellett töltenem egy Lenovo Broadbandes cuccot, rátettem a külső harddisc-ünkre, azt áttettem hozzám, a Run-on belül kellett elindítanom a setupot, ami nekem teljesen új volt, mert azelőtt nem nagyon használtam, de megveregettem utána a vállam, mert sikerült megcsinálnom.
Még Zsolti is megdícsért, aki mit sem érzékelt a pánikomból, mivel tenisz meccset néztek Árpáddal.
Na megyek, mert még készülnöm kéne valamennyit a holnapi tesztre, plusz mivel még nem vacsiztunk, ezért valamit harapnunk is kéne, pedig 7-nél később sosem szoktunk már enni...
Kép rólunk :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése