Helyette visszaaludtunk 7.20-ig, ami nem volt nehéz, olyan szép hangja volt az esőnek.
Reggel olvasgattuk az újságot, elküldtük egy-két helyre a CV-nket, elmentünk vásárolni (többek közt vettünk Rexona dezodort, szuper méretű Colgate fogkrémet, Nesquik kakaót, 500m ml-s tusfürdőt és 400 ml Gliss Kur sampont összesen 17 dollárért - azért emelem ki ezt az 5 terméket és az árát, mert ezt külön fizettük, és megjegyeztem) és megint megállapítottuk, hogy főleg ha akciók vannak, meg lehet annyiból úszni a bevásárlást mint otthon, azzal a különbséggel ugyebár, hogy itt nem annyit keresnek az emberek, mint nálunk...
Na de hogy rátérjek a címszóra. Ma eldöntöttem, megpróbálom most először használni a nevem angol megfelelőjét, és átírtam az önéletrajzomban a nevem, illetve kreáltam egy új gmail accountot is ebből az alkalomból, mindezt azért, hogy egy állásajánlatra jelentkezvén hátha tovább jutnak a mailem olvasásában, ha nem teljesen idegen névvel találják szemben magukat rögtön az első sorban.
Sőt, még az is megfordult a fejemben, hogy a CV-mből töröljem ki a L'Oreál mellől a Hungary-t, csak úgy mint a GSK mellől...De ezen még elagyalok, most első lépésnek ez is elég :)
A blogunk egyébként nem működik rendesen, valamiért nem tudok bejegyzést írni, most mailként próbálom elküldeni ezt az írást, ha megjelenik, sikerült, ha nem, akkor meg úgysem olvassátok :)
6 megjegyzés:
Az elso sor valahonnan ismeros.... :P :D
A kereset igaz, de a hazarakat ne felejtsd el. Azok sem a magyar arak:)
Mig a mi lakasunk havi otvenert van kiadva a belvarostol 5 percre,itt ugyanaz a lakas HETI 120 a bervarostol 5 percre...
Szoval ezzel is szamolni kell, nemcsak a learazott termekekkel.:)
Ja a hazarakat Ft-ban ertettem.
Mire mész Magyarországon a házaddal ha pénzed sincs fizetni , a hitelről már nem is kell beszélni :) Nem beszélve arról hogy akkorák mint a kutyaól. Itt ha jól keresel jut legalább mindenre és este a tv előtt sem kapok agyvérzést hogy mi lesz holnap. Hülyeség átszámolgatni a dolgokat forintra, mert a két országot alapjaiban sem lehet összehasonlitani. Mire mész otthon az ittenihez képest olcsóbb lakásárral, ha fizetni nincs miből otthon, mert a fizetésed semmire sem elég, illetve olyan árak vannak mint itt? De minden nézőpont kérdése szerintem. Én örülök hogy nem otthon élek. :)
Lányok, lányok! Igen, minden nézőpont kérdése :)
Én spec. csak azért irtam, hogy 17 dollárból mit tudtam venni, hogy szemléltetni tudjam a viszonyokat. De szerintem egyébként otthon, diplomásként, normális munkahellyel nem nehéz megélni, persze, AU-hoz képest nehezebb, de csak akkor ha ugyanolyan poziban vagy, mint otthon lennél, legalábbis nekem, mert pl. nekem nem érné meg 2 évig takarítanom vagy felszolgálnom, még akkor sem, ha jobban megfizetnének érte, mint otthon a szakmámban. Sok érv szól AU mellett, de ezt már szerintem kifejtettem korábban. Nekem egyedüli dilemmám a családtól való távollét, hogy ezt hogy tudnám megoldani. Ha csak annyit nyernék a lottón, hogy ki tudjam őket hozni - plusz, hogy le tudjak valakit fizetni a bevándorlási hivatalban, hogy bírálják el a PR vízumunkat :), szó nélkül, boldogan itt maradnék :) munkát már magamtól találnék, segítség sem kéne :) de így még mindig sokszor elgondolkodom...
na ez egy kicsit kusza lett.
Zafi, neked nagyon szar eleted lehetett otthon.:))) A hazzal mindig mesz valamire, mert hozza a penzt.
Zsuzsi, latod, nekunk van PR vizumunk es meg is tovabb allunk. Kell meg valami plusz.:)
Megjegyzés küldése