Csillának pénteken volt a szülinapja, és ezen apropóból meghívtak bennünket egy szülinapi ebédre. Mivel viszont Dominicnak egy orvosi konferencián kellett részt vennie lent Gold Coaston, Csilla pedig elkísérte, ott találkoztunk.
Fay-jel mentünk, aki már másfél hónapja nem találkozott Csilláékkal, így mikor megérkeztünk Zsolti és én lementünk egy kicsit a partra, Fay pedig Csillával traccspartizott a szobában. Dominicnak 1.30-ig a konferencián kellett lennie, úgyhogy 12 körül fogtuk magunkat, és elmentünk járni egyet. Csilla 2 órán keresztül egyik boltból a másik járt, vett két cipőt, fülbevalót, karkötőt és miegymást, Fay is vett egy cipőt, és persze én is nézegettem, hiszen majd Csabáék esküvőjére úgyis szeretnék venni, de nem ilyen árakban gondolkozom :) Fay talált egy nagyon szép cipőt, és kérlelt hogy próbáljam fel, ő szívesen megveszi nekem. Beletelt egy kis időbe, hogy rávegyem magam, amúgy sem nagyon szeretek próbálgatni, ismertek, úgy egyáltalán a vásárlásért nem vagyok oda (nem is értem...:)), és tényleg nagyon szép volt. Fay nagyon erősködött, szerette volna megvenni, hisz neki nem nagy pénz, de nem fogadtam el. Nem tudom, olyan rossz érzés lett volna. Szüleimtől, Vicától, Marikától :), Zsoltitól, tehát szűk családi körön belül el tudok fogadni dolgokat, de még ha meg is szakadt a szívem azért a cipőért, nem tudtam azt mondani, hogy vegyük meg :) A cipő egyébként így nézett ki, de bézs színű volt:
Na mindegy, láttam egyébként én is szép cipőket, de addig úgysem akarok venni, míg a ruhát ki nem választottam, mert bár nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de ruhát venni szerintem sokkal nehezebb, mint cipőt.
Na de a lényeg, hogy bár Dominic majd egy órát késett, azért sikerült megmentenie bennünket Csilla vásárlási lázától :) és a kikötőben egy nagyon szép, hangulatos étterembe ültünk le.
Előételnek garlic breadet ettünk, nagyon fincsi fehér borral. Sajnos már nem emlékszem a hal nevére, amit főételként ettem, de Észak-területi volt :) és nagyon finom. Kicsit hasonlóképp volt elkészítve, mint ahogy mi készítjük (fokhagymásan nem beforgatva), de mégis más volt. Zsolti baby-octopusokat evett, és bár nagyon gusztustalanul nézett ki, az íze tényleg nagyon fincsi volt szintén.
Desszert gyanánt egy chocolate fudge szerű valamit ettünk, csak más volt a neve, na és persze a pincérek kíséretében Happy Birthday-t is énekeltünk :)
Ezután Dominicnak vissza kellett mennie a konferenciára, mi lányok pedig elmentünk sétálni a kikötőbe, ahol körbejártuk a Palazzo Versace-t, ami arról híres, hogy Versace álmodta meg, tervezte mindazt, ami benne található. 2 darab Versace luxus hotel létezik, az egyik Dubaiban van, a másik itt Gold Coaston. Mivel már sötét volt, mikor kijöttünk, nem sikerült jó képet készítenünk, de leszedtem egyet a netről, hogy lássátok. Gyönyörű kívülről, és talán még annál is szebb belülről:
Csak besétáltunk, hogy megnézzük hogy is néz ki, de annyira elvarázsolt bennünket, hogy muszáj volt leülnünk :) Én Toblerone koktélt ittam, amiben Mozart csokin, Baileys-en és fagyin kívül még 2 nagyon finom összetevő volt, de már nem emlékszem :) Zsolti whiskey-zett, Csilla teázott, de valami nagyon ütős Long Island Tea-hez hasonló teát képzeljetek el, dupla annyi alkohollal :), Fay pedig pezsgőzött.
A képeken majd láthatjátok, hogy milyen ülések, kanapék voltak, kicsit giccsesnek tűnhet, de higgyétek el nekem, nagyon működött. Gyönyörű volt minden.
Ezután visszasétáltunk Csilláék szállására, ami a Versace hotellel szemben volt, elköszöntünk és elindultunk haza.
Nagyon jól éreztük magunkat, Csilláék tényleg tünemény emberek, csakúgy mint Fay, és tudjátok milyen vagyok. Szeretem ha szeretnek az emberek, úgyhogy miután Csilla tegnap este azt írta, már most hiányzunk nekik (hiszen ugye 6 hét múlva megyünk haza), nagyon jól esett :)
Elméletileg nincs messze a rendelője a sulimtól, úgyhogy azt mondta, hogy majd valamikor álljak meg nála. Naná :)


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése