23 nap

Már csak 3 hétvégét töltünk itthon és repülünk. Gyerekek, el nem tudom mondani, hogy milyen érzések kavarognak bennem...Nagyon nehéz. Egyik percben boldog vagyok, másikban szomorú és sírok, és igen...egyre többet és többet sírok. Közben viszont tudom, és a családunk is tudja, hogy nincs semmi szomorú abban, hogy elmegyünk. Bár ezalkalommal tényleg nem tervezünk egy darabig hazajönni (kb.1 év), ott lesz a skype, az e-mail, telefon és sms, és azon leszünk, hogy egy pillanatig se érezzük a család hiányát, és ők se a miénket.

A napokban a fő témánk az volt, hogyan menjünk a reptérre. Schwechatról indulunk, és csakúgy mint áprilisban eredetileg most is a családdal mennénk. Zsoltit és a pakkok felét Csaba és anyukája vinné, míg engem és a csomagok másik felét apukám és anyukám. Igenám, csakhogy eszembe jutott, milyen rossz volt, mikor Pestre mentünk legutóbb: minden második percben eszembe jutott, hogy x perc múlva el kell válnunk, na arról már nem is beszélve, hogy összeszorult a gyomrom, mikor megláttam a repteret. Szóval felmerült bennünk, nem lenne-e jobb, ha egy rokon (esetünkben anyum unokatestvére) vinne ki minket, a családtól pedig itthon köszönnénk el. Merthogy míg itthon még teszel-veszel, el-elkalandoznak a gondolataid, de amikor már az autóban ülsz, semmi máson nem agyalsz, mint hogy nemsokára búcsúzni kell. 

Igenám, de nem olyan egyszerű a döntés, mert közben meg megértem a szülőket is, hogy nekik viszont jobb lenne, ha ki tudnának bennünket kísérni, egy szülő mégiscsak így érzi jól magát. Közben viszont ők is tudják, hogy jogos amit mondunk, és lehet, hogy tényleg jobb lenne mindenkinek itthon elköszönni. Most ott tartunk, hogy ránk bízták a döntést, mi pedig azt mondtuk, hogy OK, próbálják szokni a gondolatot :), és ha nem megy (na meg persze simán benne van a pakliban, hogy nekem nem fog menni), akkor maradunk az eredeti tervnél.

Miközben írtam a fenti sorokat, eszembe jutott, hogy milyen lesz majd elköszönni Ákostól és nővéremtől. Mivel Gyula utánunk két nappal utazik Új-Zélandra, ezért nővéremék az utolsó itthon töltött napjainkban nem lesznek itthon velünk, hanem mennek vissza Gyulával Pestre. Így valószínűleg még a hétvégén el fog kelleni búcsúznunk, hát már most könnybe lábad a szemem és csak azért próbálom visszatartni a sírást, hogy nehogy megint el kezdjen fájni a fejem...Mindegy, most még nem gondolok erre. Szerdán és csütörtökön ismét megyek hozzájuk, most anyummal, úgyhogy még bőven lesz alkalmunk találkozni és együtt lenni.

Ha mostanában nem írok, az azért van, mert eléggé labilis lelkiállapotban vagyok :) egyszer energiabomba, egyszer meg teljesen le vagyok szívva. 

Nagymamámnál voltam valamelyik nap és azt mondta, hogy reggel már sírt egy kicsit miattam, de nem is akar róla beszélni, inkább majd leírja levélben. Szerintetek az ilyet hogy lehet kibírni sírás nélkül??? Ok, ott még visszafogtam magam, de utána kijött belőlem. 

De ahogy a bejegyzésem elején is írtam, közben meg tudom, hogy nincs miért szomorkodnunk, és igazából nagyon is boldogok lehetünk, hogy adódott egy ilyen lehetőségünk. ÉS persze ezt a szüleink is tudják, csak sokszor előbb öntenek el az érzelmek, és utána kezdünk gondolkodni (legalábbis nálam az utóbbi napokban ez történik :))

Na de most már kezdek körbe-körbe ugyanarról beszélni :)

Amit mondani akartam még: tegnap sikerült összehozni még egy borkóstolót, amiről novemberben sikeresen lemaradtam egy megfázás miatt. Finom borokat és sajtokat kóstoltunk, ráadásul a végén derült ki, hogy csak a sajtokat kell kifizetni, a borok ingyen voltak, ami azért volt meglepő, mert főleg az első körökben bőven 1 dl-ek fölött kaptunk, de végül megháláltuk borravalóbal, na meg azzal, hogy mindenki vett egy-egy üveg bort (aminek üvegenkénti ára olyan 10-15 eur között mozgott, úgyhogy nem is volt olcsó). 

Utána elmentünk még egy-két helyre, de tömve volt minden, végül a Bowling-ban kötöttünk ki, ahol épp unokanővérem ünnepelte szülinapját és ott voltak a tesói na és a nagynénim is :) De ott már nem maradtunk sokáig, fél2-re itthon is voltunk. Ettől függetlenül viszont szuper este volt. A srácokkal már nem igazán fogunk találkozni, mivel Píti Nyárasdon lakik, de Pozsonyban dolgozik, és Komárom felé már nem fog járni, csakúgy mint Zoli és barátnője, akik Párkányból vannak és Pesten dolgoznak. Ok, Billyvel még muszáj találkoznunk, mert a borunk nála maradt :), na és Ákossal is összefutunk még, akit egyébként tegnap sikerült először megölelgetnem (5 év után) :):)