2012/04/06

légkondi

Erről már tavaly is írtam szerintem! Én a mai napig nem tudok megbarátkozni vele.
A bevásárlóközpontokban, a vonatokon, a buszokon, az irodákban, mindenhol hűtenek, de annyira, hogy majd meg fagyok. Ennek meg is lett az eredménye, sikerült felfáznom egy kicsit, ezért is volt rajtam múlt héten - a váratlan 3-ik interjú napján - sportcipő, mert muszáj volt zártat felvennem.

Itt Havaianas flipflop papucsban közlekedik szinte mindenki, aki épp nem futva jut el a munkahelyére, a magassarkú pedig vagy a hátizsákban, vagy az irodában várja hogy felvegyék. A jó kis North Face papucsunk 4 év után már lassan nekünk is kezdi felmondani a szolgálatot, és hiába keressük neten, ebayen, bárhol, nem találunk ugyanilyeneket, úgyhogy el kezdtünk foglalkozni a gondolattal, hogy beszerzünk mi is egy Havaianast, de őszintén, kezdek rájönni arra, hogy minek - ok, persze, majd ha már lesz saját autónk és nem kell tömegközlekednünk hétvégén, akkor majd jó lesz, de most így, hogy vonatozunk és buszozunk, nekem inkább csizmába kellene bújnom.

Tegnap felpróbáltam egy szoknyát egy boltban, és elég jól állt, nagyon gondolkoztam, hogy megvegyem, de megint belegondoltam, hogy ha most fázom és felfázom, akkor mit akarok majd télen...nem vettem meg :)

Az irodában míg én kardigánban vacogok, addig a velem átellenben ülő skót csajszi egy olyan topban üldögél, amiből a melltartójának 40% látom. (Higgyétek el srácok, ez nem az amit látni szeretnétek :)) Tegnap már annyira hideg volt, hogy 2szer kimentem a konyhába forró vízzel lemosni a kezem.

Nincsenek megjegyzések: