Szombaton reggel hétágra sütött a nap, így persze hiába változott meg az aznapi programunk és terveztük azt, hogy akkor munkát fogunk keresni, nem bírtunk a fenekünkön maradni és elmentünk a belvárosba egy olyan utcára, ahol egymás mellett sorakoznak a túraboltok, Kathmandu, Columbia stb. Zsoltinak 19 dollárért sikerült is beszereznünk egy szuper Columbia galléros pólót, persze ez akciós ár volt, na és rájöttünk, hogy nem csodáljuk, ha a turisták Pesten mind North Face kabátokban mászkálnak, mert itteni fizetésből meg lehet azért engedni. Na persze ez még nem a mi pénztárcánknak való :) de majd lassan :)
Ezután üsszefutottunk Doszpot Zsolttal, aki a számítógépét jött le Hervey Bayből felvenni Brisbane-be, majd Gináékhoz voltunk hivatalosak, ahonnan 9-re értünk haza.
Másnap reggel Józsi 8-ra jött értünk, 9kor már a Stradbroke Island felé tartó kompon voltunk, és este 9-re értünk haza.
Erről majd tervezek írni egy külön bejegyzést, elöljáróban csak annyit, hogy annyira gyönyörű helyeken jártunk, hogy egész nap úgy éreztem, mintha nyaraltunk volna, és nem akartam elhinni, hogy nekem másnap munkába kell mennem. Lehet, hogy ezért is sikerült olyan sírósra a hétfői napom, de miután többször is beszéltem anyumékkal telefonon, kicsit helyrerázódtam :)
folyt.köv. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése