2012/06/09

Ausztrál jogsi

Hogy én erről már milyen rég szerettem volna írni...

Szóval, hogy kezdjük az alapoknál. Ha valaki állandó lakosi vízummal jön ki Ausztráliába, a belépésétől számított 3 hónapig használhatja az otthoni jogosítványát (illetve annak nemzetközi változatát), azután 200 dollárra büntetendő (ha mondjuk egy közúti ellenőrzés során lebukik az ember). Mivel előbb munkára, utána pedig autóvásárlásra vártunk, mi kicsit elcsúsztunk időben. (Itt a saját autóddal vizsgázol, ha nincs, akkor egy oktató autóját lehet kibérelni a vizsga idejére) Zsoltinak még épp május 9-re sikerült lefoglalnia egy időpontot, vagyis egy nappal azelőtt, hogy lejárt volna a 3 hónap, de hiába a 11 éves tapasztalata, megbukott a vizsgán. És miért??? Mert a piros lámpánál üresbe tette a sebességváltót. Igen, ez critical error, vagyis végzetes hibának számít.

Na erről nekünk fogalmunk nem volt. Javítsatok ki, de eddig akárkinek meséltük a storyt, mármint otthoniaknak, mindenki meglepődött, hiszen nekünk ugye otthon épp azt tanítják, hogy piros jelzőlámpánál vegyük ki sebességből az autót, sőt, én konkrétan emlékszem arra is, hogy gurulni is szabályszerű otthon, vagyis ha mondjuk 50-nel mész, de már messziről látod, hogy pirosra vált a lámpa, még mész addig 3-asban vagy 4-esben míg kellemes az autónak, de nem váltasz már vissza 2-esbe míg meg nem állsz, sőt, nem teszed be egyből 1-esbe,  hanem kiveszed sebességből és szépen odagurulsz, majd pedig sárgánál teszed be 1-esbe.

Egyébként a legnagyobb bűn amit vizsgán elkövethetsz és ami azonnali bukással jár:


  • ha neki mész a járdaszegélynek (nem csak útközben - hiszen azt még meg is érteném, az veszélyes tud lenni, hanem parkolásnál is, vagy tolatásnál, ami egy vizsgamanőver is: keskeny utcában megfordulni. Régebben ezt 3 pontos, vagy ipszilon fordulásnak hívták, most már csak megfordulás a neve, mert akárhányszor előre-hátra mozoghatsz, a lényeg, hogy ne érints járdaszegegélyt), vagy tolatós parkolásnál - inkább messzebb állj meg a járdától, de ne érintsd meg véletlenül sem.
  • ha üresben állsz, vagy gurulsz
  • ha ütközöl valakivel
  • ha figyelmen kívül hagyod a szabályokat stb, a többi már szerintem ugyanaz, mint otthon
Hibának számít, ha kuplungozol, a kuplungot csak váltásra szabad használni (sajnos én hajlamos vagyok rajta felejteni a lábam váltás után, de csak kanyarban -  lehet hogy ennek pszichológiai okai vannak, haha :) :)), ha nagyot fékezel, vagy nem fékezel, amikor kellene :), stb, de ezen hibáknál nem állít le a vizsgáztató, csak szépen ixelget magának a kis formanyomtatványán, és meg van adva, hogy pl. 3 kuplung hiba = critical errorral (kritikus hiba), de 5 útpozicionálás (jobbra, vagy balra húzás) = ismétlődő hibával, amiből ha rossz fej akkor critical lesz, ha jó fej, akkor csak rád szól a végén.


No mindegy, ezt is meg kellett tapasztalni. Szóval az én vizsgám előtt, ami 3 hete kedden volt esedékes már okosabbak voltunk, és befoglaltunk 1-1 óra vezetést egy oktatóval, hogy ugyan már mesélje el nekünk, mire kell odafigyelnünk a vizsgán. Mondta, hogy állandóan, mindig sebességben kell lennie az autónak és azt is elmagyarázta miért.

Ha állsz a pirosnál, és te vagy legelől, és hátulról beléd jön egy autó, nincs ember aki olyan gyorsan le tudja reagálni a dolgot, hogy azonnal rá tudjon lépni a fékre, vagy behúzza a kéziféket, így szépen  begurulsz a kereszteződésbe, ahol jobbról, balról, szemből neked mennek majd az autók. Míg ha sebességben vagy, és lecsúszik az ütközés következtében a lábad a kuplungról, mi történik? Ledöglik az autó, és ha csak nem tol maga előtt az, aki neked ment, maradsz egy helyben. Egyébként logikus, de nekünk otthon erről semmit nem tanítanak. Ok, mondjuk elég fárasztó ám egy 5 percig tartó piros lámpánál folyamatosan kuplungon tartani a lábad, szóval az otthoni logikát is értem, csak az annyira nem balesetmegelőző, mint inkább kényelmes.

Előbb én, majd Zsolti vezettünk, és szépen mindig ránk szólt, ha valamit rosszul csináltunk. Semmi másban nem kellett egyébként kijavítania, mint a lassítás folyamán ránk szólnia, hogy váltogassunk szépen vissza, 4-esből 3-asba, majd 2-esbe teljes megállásig, végül azonnal 1-esbe. Lehet, hogy viccesen hangzik, de nekem magamba kellett mondogatnom, különben mindig üresbe tettem volna. A végén már hülyének néztem ki szerintem.
Arról nem is beszélve, hogy az ő autóján még meg lehetett csinálni ezt a visszaváltogatást, de mondjuk a mi autónkon az alapgáz olyan nagy, hogy ha 2-esben megyek, inkább száguldok, mint gurulok (és nem, nem nyomom a gázt :)). Szóval, a vizsgámon azért egyszer kétszer korrigálnom kellett kuplunggal.

Na és akkor a vizsgámról pár szóban:

Vizsgáztató megkér, hogy indexelj, ablakot törölj, lámpát kapcsolj, tehát bizonyítsd be, hogy ismered az autóvezeteés alapjait, majd szépen elindulunk.

Egyszer előfordult, hogy 50-es táblánál 55-tel mentem, ami szintén végzetes hiba, de azonnal észrevettem, és szerintem még azelőtt, hogy ő észrevette volna, mert be sem jelölte a papíromon, de ez is csak annak volt köszönhető, mert idegességemben össze-vissza mindenféléről dumálgattam vele (pl. arról, hogy az új Bruce Willis filmet most Budapesten forgatják :)). Egyszer sikerült sárga lámpán átmennem, megkérdeztem, hogy ez még ok -e, azt mondta, határeset :) :) De amúgy minden más teljesen rendben volt, kivéve, hogy sokszor megállásnál mantráztam, hogy 3-asba, 2-esbe, 1-esbe - és ne kuplungozz feleslegesen.
Bejött, mert átmentem a vizsgán, a végén meg is nyugtatott, hogy ne idegeskedjek vezetés közben, jó sofőr vagyok, 4 napja én vagyok a 3-ik ember akit átengedett, az összes többit megbuktatta, pedig reggel 9től délutánig folyamatosan vizsgáztat.

Tehát ha én átmentem, Zsoltinak tutituti sikerült volna, ha szegénykém tudja már akkor, hogy nem szabad üresbe tenni az autót.

Azóta már a jogosítványom is megérkezett, Ausztráliához híven egész Ausztráliás, szerintem  nagyon pofás. Még most is fura, hogy van egy ausztrál okmányom :) :)

Zsolti pedig majd 3 hét múlva megy ismét (ez volt a legközelebbi időpont), aznap mikor én egésznapos elsősegély tréningen leszek.

5 megjegyzés:

agica írta...

Ehhez illik irnom! Gratulalunk!
Engem azert bukattak meg anno NZ-n, mert amikor Y fordulast csinaltam, jott egy auto a masik savban, akinek miattam kicsit le kellett lassitania. Nem ertettem azt sem (a ti sztoritokat sem), hiszen ez nap mint nap megesik az emberrel, hogy le kell lassitania, esetleg megallnia, amig valaki megfordul, beparkol stb. En szinte mindig uresbe "rakom a kocsit" pirosnal, nekem ugy kenyelmes.:) A valtasom sem az igazi, amikor lassitok, nem mindig teszem vegig a fokozatokat, de hat ez van.:)

Zafi írta...

Ági, az az Y fordulásod Auhoz irtad...

Itt néha nehéz kiigazodni a vizsgáztatókon, szerintem biztos meg van szabva egy ráta is hogy mennyit engedhet át. Van amelyik tök hülyeségért megbuktat valakit, van amelyik meg orditó hibáért nem. Egy magyar ismerősömet pl nem buktatta meg azért a manőverért sem, mikor rögtön a vizsga elején a csaj majdnem bele ment a szembejövő kocsiba és az oktatónak kellett benyomni a satuféket. Gááz....Másrészt sokan mint pl ez a lány is utána megkapja a jogsit és egyedül nem mer vezetni. Még jó hogy van jogsija.....De minek is? :D Ezt az iróniukus hozzászólást a témához nem birtam kihagyni. Amúgy gratulálok!

agica írta...

En AU-ban nem is vizsgaztam, NZ jogsit csereltem be. Ilyet nem irhattam, vagy ha megis, valamit nagyon osszekeverhettem.

agica írta...

Megneztem Zaffy, marcius 28-an irtam, hogy megbuktam. Aprilis kozepen jottunk at. Valamit felreertettel. Nem Y miatt, hanem U miatt.:) Valamiert Y maradt bennem, de a lenyegen nem valtoztat.:)

Zafi írta...

Ja az lehet :DDD agi. Ma nagy a kavar a fejembe. Kar hogy nem irod a blogod. Mondjuk én se irom az enyém :DD

Amúgy még a témára rá térve. Tesóm barátja úgy használta a kuplungot mint ahogy itt kell addig amig a pirosnál állva véletlen lecsúszott a lába a kuplungról és belement az előtte állóba...Nem értem itt miért kell ezt igy csinálni de jó nagy f..ság. Logika nem sok benne az biztos. De nem ez az első ilyen. Még jó hogy én az automatát választottam. Nem szeretek a váltóval tökölni :DDDD