2012/06/03

Lazulós hétvége

Család, nektek ez a bejegyzés unalmas lesz, mert skype-on már elmeséltem, Vica, neked pedig leirtam :)

Gondoltuk hagyjuk, hogy Lilláék egy kicsit ismét egyedül lehessenek családilag, igy tegnap reggel felkerekedtünk és elmentünk csavarogni egyet. Az egyik botanikus kertbe szerettünk volna elmenni, de időközben elkezdett esni az eső, így csak a bevásárlóközpontig jutottunk, ahol tervem szerint vásároltunk egy kicsit. Mivel 4-5 pólóm van, amit körbe-körbe hordok a munkahelyemen, amit persze különböző nadrágokkal, szoknyával próbálok hordani, hogy ne legyen feltűnő, hogy körbe-körbe ugyanazt hordom, gondoltam ideje lenne, hogy felújítsam egy kicsit a ruhatáramat. Na persze nem kell semmi komoly költekezésre gondolni, de mindenképp olyan darabokat szerettem volna beszerezni, amik vannak annyira csinosak, hogy a 4 szín szabály ellenére is (tudjátok, a munkahelyemen csak fehér, fekete, piros vagy szürke, illetve ezek kombinációit lehet viselnem) fel tudom majd venni a következő munkahelyemen is.

3 dolgot sikerült vennemL A Myer centerben 20 dollárra leárazva (az eredeti ára 50 dollár volt) egy fehér blúzt fekete mintákkal, illetve a Jaqui-e-ben, ahol anno Csabáék esküvőjére is vettem a ruhámat) egy fekete alapon szürke mintás blúzt, és egy fekete szoknyát. Előbbi 39 dollár volt (89-ről leárazva), utóbbi pedig 50 dollár (119-ről leárazva). Mindezt csak azért írom le, hogy nagyjából tisztában legyetek az itteni árakkal :) Ebbe a boltba egyébként be sem akartam menni, mert a mi pénztárcánknak még elég drága, de tényleg nagyon jó leárazások voltak, érdemes volt mindenképp.

Beillesztettem képeket is róluk, a fejemet ne nézzétek, egész nap copfban volt a hajam, csak a kép kedvéért akartam kibontani, de lehet hogy jobb lett volna, ha összefogva hagyom :D 

Zsoltinak is vettünk egy pizsamagatyát, hogy ő se maradjon ki a sorból. Targetben találtunk 100% pamut gatyákat, de mindenhol máshol csak plüssanyagú nadrágokat láttunk, amiknek túl vonzó az anyaga, úgyhogy lehet, hogy ezt még érdemes otthon beszerezni, - télen mindenképp hasznos a hosszú alvónadrág :)
Ja a pizsigatya is 20 dollár volt (ez nem volt leárazva).

Nem tudom, hogy erről írtam-e, mintha rémlene, hogy igen, de most az volt nálam a szabály, hogy otthoni mércével fogok vásárolni. Ergó, ha otthon az órabérem 1000 forint volt, és talán a legolcsóbb póló, vagy ing, amit munkahelyen hordtam 4000 forintomba került, ami ugye a 4szerese az órabéremnek, akkor majdnem 80 dollárt itt is elkölthetnék egy ingre/blúzra/pólóra. Persze azért azt sokallnám, úgyhogy azért annyiért nem vettem volna, de azokkal az árakkal, amikkel tegnap találtam szembe magam, illetve a pénztárcánk :), teljesen meg voltam elégedve. De persze ezt majd mondjátok meg ti a képek alapján. :)

Moziban is voltunk, Mel Gibson új filmjét néztük meg, a Get the Gringót.
Ma pedig ismét vásárolni mentünk, de most csak élelmiszereket. Ebédre salátát ettünk csak, majd pedig rögtön ebéd után nekiálltunk a vacsinak, a rakottkrumplinak, hogy délután skype-olhassunk a családdal.

Holnap munka és már fél10 van, úgyhogy elköszönök. Mindenkinek szép hetet! :)

Nincsenek megjegyzések: