Nem kell megijedni, nem velünk történt, de szemtanúi voltunk, ahogy barátnőnktől hazafelé menet az előttünk lévő autó előtt megpördül egy autó, nekivágódik a tunel falának és végül forgalommal szemben áll meg.
2 fiatal lány utazott az autóban (ami egyébként szintén egy Hyundai i30, mint a miénk, csak ezüst színű és 1 perccel a baleset előtt épp megállapítottam, hogy mennyire szép ebben a színben is).
ahogy láttuk, hogy megpördülnek, már mi is fékeltünk, de az előttünk lévő autós is mélyen a fékre lépett, szerencse hogy nem ment senki sem gyorsabban a megengedett 60-nál.
őszintén, szerintem igy is csoda, hogy nem mentünk egymásba, mert esett az eső, és nagy volt a forgalom, tényleg pillanatok alatt történt minden.
ahogy megálltunk, kaptunk a telefonjaink után, kiszálltunk megnézni, hogy minden ok-e.
a csajszinak, aki a volánnál ült semmi baja nem lett, ő azok után, hogy Zsolti és az előttünk lévő nő beszélt vele, ki is szállt, de az utasa fájlalta a nyakát és a kezét, így ő mozdulatlanul várta míg megérkezik a segítség.
A sofőr lány láthatólag nagyon összeszedett volt, valószínűleg majd később fog kijönni rajta, még az autóban pikk-pakk intézkedett, ő hívta a rendőröket, az előttünk lévő autó sofőrje pedig a mentőket - már mi is épp telefonálni akartunk, mikor mondta, hogy ő épp most tárcsázza.
Tényleg szinte hihetetlen volt, de 5 perc elteltével ott voltak a mentők (pedig nem kis dugó alakult ki mögöttünk a 2 sávos úton), rá két percre megérkeztek a rendőrök a tűzoltókkal, és pár percre rá ott volt az autómentő szolgálat is.
Felvették az adatainkat, mindössze 5 percre kellett leállítani a teljes forgalmat, mig az autót elkormányozták a faltól, hogy kivegyék belőle a csajszit (tudatánál volt, és beszélgetett is velük, de szegényke csak úgy reszketett, na és persze nem mozgathatta a fejét, nyakát).
Az egész nem tarthatott tovább 30 percnél, és mintha mi sem történt volna, megindult kétsávon a forgalom.
Nem tudjuk, hogy defektet kaphatott -e a leányzó (az első kereke, amit a fal állított meg teljesen szétszakadt - az autó meglepően jó állapotban maradt), vagy megcsúszott az úton (épp egy tunel bejáratánál történt a baleset, ami egy kisebb kanyarban van és esett is az eső), és már csak a csapódástól repedt szét a kerék, de mindenesetre ismét megerősített bennünket abban, hogy mennyire észnél kell lenni, és sosem szabad a másik fenekébe menni - amit itt meglepően sokan tesznek tapasztalatunk szerint.
Mind a mentősök, mint a rendőrök, tűzoltók nagyon profin dolgoztak és nagyon kedvesek voltak mindannyian; szerencsére nem volt még ilyenben részem, így nem tudom, hogy akár otthon, akár itt más esetben hogyan történik a mentés és az intézkedés, de itt hihetetlenül flottul ment minden és ez nagyon megnyugtató.
Épp valamelyik nap nézegettem az elsősegélynyújtó vizsgáról kiállított kártyám, és hogy így majdnem egy év után már szinte nem is tudnám, mit kéne csinálni adott helyzetben, és tessék. Mikor még csak láttuk pördülni az autót és nem tudtuk, mi lesz a vége, végig is futott az agyamban, hogy milyen helyzetre hogy kell reagálni, de nagyon örültem, mikor láttam, hogy az előttünk lévő nő a nyakába teszi az igazolványát: ő épp egy Crisis Counselor volt, igaz később kiderült, ő neki nem is kellett elsősegély tanfolyamon résztvennie :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése