Én az utolsó előtti hetemet húzom a cégnél, belemehetnék abba, hogy mekkora fejetlenség van bent - és bele is megyek majd :), de nem most, mert már későre jár és elszórakoztam az időt a blogunk kinézetének megváltoztatásával - tetszik?? :)
Annyit mondok így hirtelen mindenki megnyugtatására, hogy azok után, hogy visszautasították az egy hetes szabi kérelmemet, ma 3 napot mégis jóváhagytak. Mondták, hogy hétfőn menjek be mindenképp, mert parlamenti tag érkezik látogatóba hozzánk és szeretnék ha minden flottul menne, illetve pénteken is, mert el akarnak tőlem rendesen búcsúzni (na meg gondolom - tudom - még halálra dolgoztatni előtte). így legalább lesz 3 napom arra, hogy elintézzem a lakcímcserénket, elvigyem az autót szervizbe, elmenjek orvoshoz vérvételre, esetleg még fodrászhoz is, mert már nagyon rámférne, a maradék 5 napot pedig kifizetik. (na persze nagyon más választásuk nem volt, mert mondtam, ha nem adják oda -igaz én 4 napért harcoltam a végén, akkor kiiratom magam egy orvossal)
Nem tudom szavakban kifejezni, mennyire örülök, hogy végre lezárhatom ezt a szakaszát az életemnek...
Zsolti minden nap megkérdezi a szokásos monológjaim után, hogy vajon ezek után miről fogok beszélni... :)
Hát nagyon remélem, hogy csupa jóról, mert még egyszer ilyen emberek közé nem szeretnék csöppenni.
Közben a lakással is alakulgatunk, a múlt hétvégén látogatást tettünk az IKEA-ba - ami egyre kevésbé tetszik, de kiegészítők beszerzésére még mindig tökéletes, ahol 2 dollárt erre, 5 dollárt arra költöttünk, majd a végén meglepődve álltunk a pénztárnál, amikor megkaptuk a 165 dolláros számlát. Ok, vettünk egy állólámpát (anya, apa, épp olyat, mint amilyen otthon a nappaliban van), na meg becsúszott a kosárba egy növényke is, mert Zsolti hiányolta a lakásból az élőlényeket - és remélem, hogy rajtunk és a nővénykén kívül több nem is lesz - gondolok itt a hivatlan állatkákra, még mielőtt itt bárki kétségbevonná vendégszeretetemet :)
Órákig tudnám ecsetelni milyen szuper érzés a mi kis zugunkba hazaérkezni nap mint nap, ebben már tényleg nagyon régen volt részünk, és a szomszédok sem olyan vészesek, mint amilyennek először tűntek.
Na megyünk aludni, már igy is csak az egyik szemem van nyitva.
Szép hétvégét mindenkinek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése