Azt mondják, ebben a városban, Bundabergben rosszabb a helyzet, mint 2 évvel ezelőtt a nagy árvíz idején volt...
Tegnap reggelre a mellettünk, a házunktól 2 percre lévő park is teljesen víz alá került, és egyre több utcát zártak le, így mikor tegnap vacsi után hazavittük Fay anyukáját, nem kicsit tekeregtünk az utakon. Nekünk nem is kellett volna mennünk, de úgy gondoltuk, jobb, ha nem kell hazafelé egyedül vezetni a viharban Faynek, igy mentünk mi is. Az már csak hab volt a tortán, hogy tankolnunk kellett volna, mert Fay autója már sokadszorra pittyegett, hogy benzin kéne neki, de az első benzinkútra azért nem tudtunk bejutni, mert a felé vezető út is le volt zárva és vissza kellett fordulnunk, a következő 3!-ban pedig nem volt áram, csakúgy mint a legtöbb településen ami mellett elmentünk a 20 perces kocsikázás alatt.
Most éjszaka többször felkeltem a nagy széllökésekre - Zsolti persze aludt mint a bunda. Otthon is vannak amúgy hasonló viharok, de nem tartanak ilyen sokáig, és az otthoniak lehűléssel párosulna, mig itt ugyanúgy megmarad a 28-30 fok, és persze nagyon magas páratartalom.
Ma reggel mikor kimentünk mi is katasztrófaturistáskodni, fotózni a házunk környékére (mint ahogy nagyon sokan egyébként), teljesen kimelegedve értünk haza.
Érdekesség még, hogy mi ugye egy domb tetején lakunk, ide nem érne fel a víz, úgyhogy a környező utcákból nagyon sokan ide parkolták éjszakára az autójukat.
Napközben folyamatosan mennek a hírek, folyamatosan evakuálják az érintett terüleketről az embereket, néhány állami iskola nem nyit ki, aki teheti otthonról dolgozik, de nincs olyan veszély, mint tavalyelőtt volt.Zsolti felhívta Dominic-et, unokatesójáékat, hogy velük minden ok-e, mert az ő házukban 2011-ben másfél méterig állt a víz, emelett a benti medence, garázs, borospince teljesen elúszott.
Azt mondta, elkezdtek kipakolni a garázsból, és van arra esély, hogy megint bemenjen a víz a pincébe, de 6 méterrel alacsonyabban fog tetőzni az előrejelzések szerint a folyó, mint akkor, úgyhogy reméljük, hogy idén minden macera nélkül megússzák.
Érdekesség még, hogy a szél úgy felkavarta az óceánt, hogy habos lett, ami pedig kikerült a partra - néhpl 4 méter magas. Az emberek, főleg a gyerekek nagyon élvezik, de persze ők is mondják, hogy félelmetes is egyben.Tegnap egy kis oposszum bemenekült a mélygarázsba a sok víz elől. Zsolti megkínálta őt egy kis mogyorókrémes kenyérkével, amit meg is evett, mára pedig, hogy alábbhagyott az esőzés, haza is ment. :)
Azt mondják, este felé, éjszaka még jöhet egy vihar, de az már nem lesz ilyen, mint a tegnapi.
1 megjegyzés:
Milyen új munkahely, Zsuzsi?
Megjegyzés küldése